Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az Index információi szerint kedden betörtek Kóka János budai házába.
Kedden kirabolták Kóka János XII. kerületi házát – értesült az Index. A rendőrség szerdán helyszínelt az egykori SZDSZ-elnök és miniszter lakásában. A portálnak a BRFK még egyelőre nem válaszolt arra, hogy mekkora kárt okoztak a betörők.
Kóka hatszintes háza csak néhány éve készült el, de már Kóka minisztersége idején, 2006-2007-ben elkezdődtek a munkálatok. Az Index összefoglalója szerint több botrány is kapcsolódik az épülethez. Volt, hogy fellázadtak a szomszédok, később feketemunkásokat találtak az építkezésen. 2009-ben pedig tűzoltókocsik kivonultatásával kellett bizonyítani, hogy az építési engedélybe nem javítottak bele.